Lájkold és oszd meg a Facebook oldalunkat!

2016. december 4., vasárnap

2016.évi kulturális diplomácia:Tánctábor Akarattyán-PRIMORSKO-Akarattyán tánctábor



2016.évi kulturális diplomácia:Tánctábor Akarattyán-PRIMORSKO-Akarattyán tánctábor?


Alig tudtunk mindent bezsúfolni abba az 5 napba, amikor délelőttönként szatmárit tanultunk, délután a Nemzetközi Fesztiválra készültünk.

Persze a koreográfiákat, már rég megtanultuk, magyarul a Kecske mesénket előadtuk már a Budai Várban a Szavolyai teraszon, Szomolyán a Cseresznye Fesztiválon!

Most a tréfás kecskekereső szövegeket bolgárul tanultuk meg! A legnehezebb pedig azt volt megjegyezni, hogyan következnek egymás után a számok, ki mikor honnan jön be,milyen jelmezt cserél, mikor marad a színpadon, és kiáltja !bolgárul: „Csípd meg, fogd meg, eridj utána!” S természetesen előtte megjelentek a kecskék, majd eltűntek, megjelent, a kecskéit kereső pásztor, aki ugyancsak bolgárul sóhajtozott!

A közösségfejlesztő programok sem maradtak el!

A gyerekek kis segítséggel maguk készítették el a nyársaikat, miután kialakítottuk a kalákákat, megválasztottuk a gazdákat, a kalákák nevet választottak maguknak, s még csatakiáltást is készítettek! A csatakiáltásokért mindenki kapott „tulipánt”, mellyel a tábor ideje alatt értékeltünk, s melyekért mielőtt beültünk abba a buszba, mellyel másnap Primorskoba indultunk, jégkrémre költhették a gyerekek!

A nagyok rendezte bátorságpróba minden eddiginél izgalmasabb volt!
Egyikük új labdajátékot tanított! Nagyon jót játszottak a kalákák!
Mindenki kérte, hogy „számháborúzzunk!” Sajnos a visszavágóra nem jutott idő!

Utolsó nap délelőttjén akadályok leküzdésével jutottunk föl a löszfal tetejére! Amikor mindenki visszaért megtartottuk a tanultakról a bemutatót!

Másnap nem kellett 20 óra, s megérkeztünk előadhattuk Primorskoba a 16. Nemzetközi Gyermek Fesztiválra!

Három alkalommal léptünk föl a kitűnő színpadon, nagy számú néző előtt. Minden fellépést menettánc előzte meg, ahol éreztük a bolgár emberek szeretetét! Óriási sikerrel adtuk elő az 50 perces Kecske mesét!
A bolgár meseszöveg hallatára bravót kiáltottak a nézők!

Kijavítottuk régi prospektusainkat, mert az újak nem készültek el, azokat adtuk bolgár, litván, kazak barátainknak.

Az édes vízű Balatonunkban is fürödhettünk! A Fekete tenger is kellemesen meleg volt, hol csendes, hol hullámzó!

Gazdagabban tért haza Együttesünk minden tagja!

Nincsenek megjegyzések:

Pálvölgyi Kristóf a plakáton!

Akadályverseny - Orsi

Tábor beszámoló - 6. nap

Tábor beszámoló - 5. nap

Tábor beszámoló - 4. nap

Tábor beszámoló - 3. nap

Tábor beszámoló - 2. nap

Tábor beszámoló 1. Érkezés

Hazaérkezés

Búcsú a családoktól

Piknik a Vörös folyó partján

Zelve

Felvonulás

Karaván seraj

Közös vacsora

Utchisar naplemente

Teve szikla

Városnézés

Felvonulás

Gála

Ünnepség Nevsehirben

Kaymakli

Előadás a városközpontban

Hangulat képek

Fogadás a palotában

Az elnök megajándékozása

Képek a próbáról

Erdogán köszöntője

A múzeum és a kert

Az Atatürk Mauzóleum

A szálloda

Utazás Ankarába

Látogatás a kormányzónál

Felvonulás videó

Fesztivál hangulat

Fesztivál megnyitó

Kerámia múzeum

Városnézés

Tevegelés

Göreme

Goreme

Egy fantasztikus nap

Néhány fotó...

Ismerkedés

Az együttes köszöntése

Az együttes köszöntése

Nevsehirbe érkezés

Nevsehirbe érkezés